magyar magyar english english
nyitólap  vissza
rólunk
másokról
nekünk írták
hírek, események

Először szabadon címmel nyílt kiállítás a Terror Házában
   2015. június 16.M1 híradó   

Először szabadon, ez a címe annak a kiállításnak, amely a 25 évvel ezelőtti első szabad választások eseményeit mutatja be a Terror Háza Múzeumban. A kiállításon röplapok, fotók, és korabeli híradós felvételek mutatják be az egykori eseményeket, de az 1990-es választási kampány plakátjai is láthatók. R: Az első országgyűlési választások pillanatai a rendszerváltás után, 25 évvel ezelőtt. Magyarország történetében új korszak kezdődött. Az 1980-as évek végére megerősödtek az ellenzéki mozgalmak, megalakult az Ellenzéki kerekasztal, amely tárgyalásokat kezdett az állampárttal. Lebontották a vasfüggönyt a nyugati határon, és 1989. június 16-án újratemették Nagy Imrét és társait.

Megnyílt a Terror Háza Múzeumban az Először szabadon című kiállítás
   2015. június 16.Echo Tv híradó   

Több mint negyven év után először 1990-ben tartottak többpárti, demokratikus választásokat Magyarországon. A huszonöt évvel ezelőtti eseményeket várakozás, remény és eufória jellemezte. A Terror Háza Múzeum időszaki kiállítással mutatja be negyed évszázad távlatából. Az intézmény főigazgatója szerint 1990-re tétje lett annak, hogy az emberek kire bízzák az ország irányítását.

Először szabadon - új kiállítás nyílt a Terror Háza Múzeumban
   2015. június 16.InfoRádió   

A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint 1989-90-ben a teljes magyar elit jól vizsgázott. Schmidt Mária erről az Először szabadon című időszaki kiállítás megnyitóján beszélt.

Először szabadon című időszaki kiállítás megnyitója
   2015. június 15.  11:00   
 
Diktatúrából a demokráciába, az egypártrendszerből a többpártrendszerbe
   2015. június 15.Kossuth Rádió   

Az 1990-ben tartott első szabad választások a rendszerváltoztatás folyamatának mérföldkövét jelentették. Az akkor még kétfordulós, március 25-én és április 8-án tartott szavazással befejeződött a politikai-jogi átalakulás folyamata, Magyarország történetében új korszak kezdődött – A Kossuth Rádió összefoglalója a Terror Háza Múzeum Először szabadon című kiállításáról.

Először szabadon
   2015. június 15.Magyar Katolikus Rádió   

A demokratikus hagyományok és a jogállami szokások negyven éves elfojtása után elemi erővel tört fel a politika iránti érdeklődés. Színes, várakozásokkal teli, reménykedő időszak vette kezdetét. Az első szabad választással új korszak kezdődött Magyarország történetében – Baczoni Dorottya, a Terror Háza Múzeum történésze a Terror Háza Múzeum első szabad választásokról szóló, új időszaki kiállításáról beszélt a Katolikus Rádiónak.

Először szabadon – Schmidt Mária: „A régi rend 1989-ben már nem mutatott többé életjeleket.”
   2015. június 15.Hirado.hu   

A budapesti Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint 1989-90-ben a teljes magyar elit jól vizsgázott, amikor úgy döntött, hogy "nem akarunk vérontást többé, nem akarunk polgárháborúban elfecsérelni emberi életeket, tehetségeket, nem kényszerítünk százezreket az ország elhagyására".

Minden győzelem szavakkal kezdődik
   2015. június 12.Magyar Katolikus Rádió   
A Szabadság/Harcosok az első olyan magyar nyelvű hidegháborús szöveggyűjtemény, amely hazánkban máig ismeretlen amerikai külpolitikai hagyományt közvetít. Három, magyarul eddig nem olvasható szöveggel indul, amely az 56-os forradalom és szabadságharcról tudósító riport ...
Magyarország legantikommunistább könyve
   2015. június 8.  13:47   

A Szabadság/Harcosok antológia egy olyan amerikai neokonzervatív folyóirat legjobb cikkeit tartalmazza, melyek befolyásolták illetve alakították a szabadságszerető népek gondolkodását, köztük Reagen és Bush elnökökét, és így nagyban hozzájárultak a kommunizmus legyőzéséhez – mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum Főigazgatója a 86. Ünnepei Könyvhéten.
Jelen pillanatban ez Magyarország legantikommunistább könyve, mely kompromisszumok nélkül tárja fel a szovjet rendszer bűneit visszamenőlegesen is – hangsúlyozta Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója.

A Commentary cikkei először jelennek meg magyar fordításban.

A „Fekete óriás”, ahogy a magyar sajtó látta
   2015. június 6.Magyar Katolikus Rádió   
Kohl új stílust és új politikustípust képviselt. Míg Brandt és Schmidt magatartása az Ország-világ szerint úgy volt jellemezhető, hogy az „pillantás volt a hídról”, Kohl a jelek szerint nem a hídon állt, hanem átment a nagy világpolitikai szakadékot átívelő építmény atlanti hídfőjéhez.” ...
A német egység megteremtője
   2015. június 3.Echo Tv   

Helmut Kohl arra vállalkozott, hogy az utolsó tégláig lebontja az európai népeket egymástól elválasztó falakat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a XX. Század Intézet és a Konrad Adenauer Alapítvány konferenciáján.

Az egyesites kancellarja
   2015. június 2.Echo TV   

Helmut Kohl 16 éven át vezette Németországot. Ő volt az európai és így a német egység megteremtője, Magyarország támogatója, akinek hálásak lehetünk – hangsúlyozta Baranyi Márton, a Terror Háza Múzeum kommunikációs igazgatója az Echo Tv-ben.

Az Egyesítés Kancellárja
   2015. június 2.ATV híradó   

A szolidaritás volt a döntő tényező Kohl kancellársága idején és most is – hangsúlyozta Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár a Vigadóban a Helmut Kohl konferencián.

Leomlanak falak
   2015. június 2.Kossuth Rádió   

Magyarországnak 1990-ben is és jelenleg is Helmut Kohlhoz hasonló barátokra volt és van szüksége, jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a XX. Századi Intézet és a Konrad Adenauer Alapítvány konferenciáján. Balog Zoltán beszélt arról is, hogy Nyugat-Európában sokan úgy tekintenek a kommunizmusra, mint egy rövid epizódra, holott az akkori eszme még ma is tovább él az emberek mentalitásában.

Európa újjászületése
   2015. június 2.Hír Tv   

„Mi, magyarok azelőtt a Helmut Kohl előtt tisztelgünk, akinek régiónk az Európai Unióhoz való csatlakozását köszöni. Számunkra Kohl elsősorban Európa újraegyesítőjeként fontos. Európa kancellárjaként, vagyis bizonyos fokig a sajátunkként tekintettünk rá mindig” – fogalmazott Schmidt Mária a XX. Század Intézet főigazgatója a Helmuth Kohl volt német kancellár tiszteletére rendezett konferencián.

A hosszú menetelés: Kína felemelkedése
   2015. május 22.Magyar Katolikus Rádió   
Míg Kínának korábban a nyugati változásokhoz kellett alkalmazkodnia, ma már a nyugati világ sem hagyhatja figyelmen kívül Kína hatását. A világ legnépesebb országa és második legnagyobb gazdasága a pekingi olimpiával és Mo Jen irodalmi Nobel-díjával a sport és a kultúra területén is ...
Jaj a legyőzötteknek!
   2015. május 9.EchoTV   
Magyarországon 1944 végétől először egyre szervezettebb módon „malenkij robotra” vitték a munkaképes embereket, amely kényszermunkát jelentett a Szovjetunióban. A táborokba hajtott magyarok közül sokan már az erőltetett menetekben meghaltak. Ezt követően több hétig marhavagonokba zsúfolva ...
Tablókiállítás a Gulagra hurcoltakról
   2015. május 5.Hatoscsatorna   

A második világháború során és követően a győztes szovjet csapatok mintegy hétszázezer magyar állampolgárt vagoníroztak be. A vonatok lágerekbe tartottak, ahol jó esetben napi 1200 kalória tápanyagot biztosítottak a legkeményebb kényszermunkát végző százezreknek – a terézvárosi Hatoscsatorna összefoglalója.

Elhurcolva
   2015. május 2.Magyar Katolikus Rádió   

A háborúban vereséget szenvedett Magyarország polgárainak elhurcolása – munkaerejük jóvátételként való kizsákmányolása mellett – azt a célt is szolgálta, hogy a szovjet megszállók világossá tegyék, „ki az új úr a házban”. A Szovjetunió meghódított területnek tekintette Magyarországot: a kommunista ideológiának megfelelően igyekeztek megtörni a társadalmi ellenállást és leszámolni vélt ellenségeikkel.

Merre tart Kína?
   2015. május 2.EchoTv   

A Kína látványos felemelkedésével járó változások mindannyiunk életét befolyásolják. Hogy ezeket a változásokat minél behatóbban ismerhessük meg, érdemes megtudnunk, miként vált Kína a hagyományos copfok, kerékpárok, és a Maót idéző egyenruhák világából a gigantikus, vakító neonfényű metropoliszok, gyorsvasutak és felhőkarcolók országává. A Pekingben élő Francesco Sisci most megjelent, Merre tart Kína? című kötetében ezeknek a változásoknak ered a nyomába. Baranyi Mártont, a Terror Háza Múzeum kommunikációsa igazgatóját és Salát Gergely sinológust Kalmár László kérdezte az EchoTv Időrosta c. műsorában.

Tablókiállítás a Gulagra hurcoltakról
   2015. május 2.Magyar Hírlap   

Diktatúrából diktatúrába vezetett az út 1945-ben – mondta az emberi erőforrások minisztere a Terror Háza tárlatmegnyitóján.

Korabeli dokumentumokkal elevenítik fel az elhurcoltak mindennapjait a Terror Háza Múzeum szabadtéri kiállításán
   2015. május 1.M1   

A második világháború idején, majd azt követően a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások emlékére nyílt kiállítás megnyitóján Schmidt Mária főigazgató emlékeztetett: ez egy modern kori rabszolgaság volt, a Gulágon dolgozó hétszázezer magyar közül háromszázezer sose tért vissza hazájába.

Árpilis 30-án megnyílt a Terror Háza Múzeum Rabszolgasorsra ítélve c. új időszaki kiállítása
   2015. április 30.M1   

Az M1 Híradójának összefoglalója

Szabadtéri kiállítás nyílt a Terror Háza Múzeum előtt a Szovjetunióba hurcolt áldozatok emlékére
   2015. április 30.HírTv   

A Rabszolgasorsra ítélve című kétnyelvű tárlat októberig látható. A kiállítás arra a hétszázezer magyarra emlékezik, akik a második világháború után szovjet lágerekbe kerültek kényszermunkára. Közülök háromszázezren sose térhettek haza: belehaltak a megpróbáltatásokba.

Rabszolgasorsra ítélve
   2015. április 30.M1   

Az M1 Ma Reggel c. műsorban Tallai Gábor programigazgató beszélt a Terror Háza Múzeum előtti időszaki kiállításról.

A szovjet munkatáborokba elhurcoltakról nyílt kiállítás a Terror Háza Múzeum előtt
   2015. április 30.HírTV   

Schmidt Mária főigazgató elmondta: körülbelül hétszázezer magyar állampolgárt vittek el kényszermunkára, közülük háromszázezren sose tértek vissza.

Kiállítással emlékezünk a Magyarországról elhurcoltakra
   2015. április 30.HírTV   

A szovjetek második világháború végén, illetve az ezt követő időszakban 700 ezer magyart deportáltak a Szovjetunióba: a kemény munka, a nélkülözések, a betegségek miatt 300 ezren sosem tértek vissza. Baranyi Márton, a Terror Háza Múzeum kommunikációs igazgatója a HírTv-ben beszélt a történtekről és a Terror Háza Múzeum ezzel kapcsolatos új időszaki kiállításáról.

Szabadtéri kiállítás nyílt a szovjet munkatáborokba hurcoltak emlékére a Terror Háza Múzeum előtt
   2015. április 30.ATV   

A kormány 2015-öt az elhurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének nyilvánította. A különböző munkatáborokba összesen hétszázezer embert hurcoltak el, közülük háromszázezren soha nem térhettek haza.

Megnyílt a Rabszolgasorsra ítélve című kiállítás
   2015. április 30.HírTV   

Schmidt Mária a szabadtéri tárlat megnyitóján.

Ez egy modernkori rabszolgaság volt.
   2015. április 30.M1 - Híradó   

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az MTV-ben elmondta, a Rabszolgasorsa ítélve című kiállítást az elhurcolt hétszázezer magyar emlékére hozták létre.

Közös Siker
   2015. április 24.   

A kommunizmus, a szabadság és a az elnyomás témakörében készített videókat mutatunk be a Terror Háza Múzeum mai díjátadóján. A részletekről Baranyi Márton beszélt a Lánchíd Rádiónak.

Schmidt Mária: meg kell mutatni a fiataloknak, mitől szabadultunk meg a kommunizmus bukásával
   2015. április 24.MTI   

Budapest, 2015. április 24., péntek (MTI) - Negyedszázaddal a kommunizmus megdöntése után meg kell mutatni a fiataloknak, hogy mi ért véget, mitől szabadultunk meg - mondta egy pénteki budapesti rendezvényen Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum alapító főigazgatója.

We Made It Happen
   2015. április 23.InfoRádió   

Holnap tartjuk a "We Made It Happen" videópályázatunk díjátadóját a Terror Háza Múzeumban. A rendszerváltás 25 éves évfordulójának apropóján, tavaly indított pályázaton egyperces – a kommunizmus, a szabadság és az elnyomás témakörében készített – videókkal indulhattak a versenyzők. A részletekről Baranyi Márton, a Terror Háza Múzeum kommunikációs igazgatója beszélt az InfoRádiónak.

A Kínában zajló változások mindannyiunk életét befolyásolják
   2015. április 17.Inforadio.hu   
A kínai gazdasági-politikai átalakulásról jelent meg kötet ˝Merre tart Kína?˝ címmel a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány gondozásában. Az olasz szerző két és fél évtizede közvetlen közelről, Kínában figyeli az országot és az egész ...
Méltó emlék az áldozatokért
   2015. április 15.Mária Rádió Magyarország   
 Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy két fő kérdéssel állunk szemben. Hogyan tovább? Mibe kapaszkodjunk? Hiszen nincs mentség arra, ami a zsidósággal történt. ˝A gonosz nem képes teremteni, csak a félelem és a rettegés visszhangja ...
Holokauszt megemlékezés a Terror Háza Múzeumban
   2015. április 14.   

Nincs sem mentség sem magyarázat arra, ami a második világháború alatt és 1944 vészterhes hónapjaiban az európai és magyar zsidósággal történt – mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a holokauszt emléknap alkalmából tartott megemlékezésen.

Fejest ugrottak a hunyadis diákok a kommunista diktatúrákba
   2015. április 13.hir6.hu   

Hét évvel Buda, Pest és Óbuda egyesítése (1873) után tervezte Feszty Adolf az Andrássy út 60. számú neoreneszánsz épületet, a főváros legszebb sugárútjának ezt a palotáját szemelte ki a 20. századi két magyarországi terrorrendszer, a nyilas és a kommunista diktatúra terrorgépezetének székhelyéül. A „Hűség Háza” pincéiben a magyar nemzetiszocialisták emberek százait kínozták meg és gyilkolták le.

Gyűlöletből nem lehet országot építeni sehol, mondta az emberi erőforrások minisztere, a holokauszt emléknap alkalmából a Terror Háza Múzeum előtt
   2015. április 12.Echo Tv – Híradó   
 
Emlékezzünk az áldozatokra!
   2015. április 12.M1 - Ma délelőtt   

A holokauszt abban különbözik a többi tömeggyilkosságtól, hogy a zsidóságot tisztán fajai alapon jelölték ki, így esélyük sem volt a megmenekülésre – mondta a Ma Délelőtt c. műsorban Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója az április 12-ei Holokauszt Áldozatainak Emléknapja alakalmából. Tallai Gábor hozzátette: az emléknapon évről évre olyan emblematikus személy életútját mutatják be, aki embermentése révén méltó példaképévé válhatnak az ifjúságnak.

Báró Apor Vilmos püspök személyét és példáját állította megemlékezése középpontjába a Terror Háza Múzeum a holokauszt emléknap alkalmából
   2015. április 12.ATV   
 
A holokauszt áldozataira emlékeztek a Terror Háza Múzeum előtt is
   2015. április 12.Kossuth Rádió   
 
Megemlékezés a Holokauszt áldozatairól a Terror Háza Múzeum előtt
   2015. április 12.M1   
 
A Holokauszt áldozataira emlékeztek Budapesten
   2015. április 12.RTL Klub – Híradó   
 
A Holokauszt áldozataira emlékeztek Budapesten
   2015. április 12.TV2 – Híradó   
 
Holokauszt-emléknap - Balog Zoltán: gyűlöletből nem lehet országot építeni
   2015. április 12.MTI   

Gyűlöletből nem lehet országot építeni sehol, se Budapesten, se Tapolcán, se Észak-Borsodban, se Baranyában, sehol - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere vasárnap, a holokauszt-emléknap alkalmából a budapesti Terror Háza Múzeum előtt rendezett megemlékezésen.

Gyászoljuk meg honfitársainkat, ne felejtsük el a tettesek nevét, de mutassuk meg a legfiatalabbaknak embermentő hőseink példáját mondta Schmidt Mária a Holokauszt Áldozatainak emléknapján
   2015. április 12.HírTV   
 
Horváth Zsuzsanna romaként élte túl a holokausztot
   2015. április 8.mandiner.hu   

Horváth Zsuzsanna alig múlt 14 éves, amikor a csendőrök marhavagonba terelték őt több, falubeli lánnyal együtt. Április 8., a Nemzetközi Romanap alkalmából vallott emlékeiről.

˝Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok!˝
   2015. április 8.foter.ro   

Emlékeznek még Puczi Bélára, a marosvásárhelyi fekete március egyik kulcsszereplőjére? A róla készült videóval ünnepeljük a Romák Nemzetközi Napját.

˝Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!˝
   2015. április 8.szekelyhon.ro   

A budapesti Nagykörúton plakátokon és hangosbemondón keresztül elevenednek meg a magyar történelem fontos roma alakjai április 8-án.

A cigányokat ünnepli a világ
   2015. április 8.MTI   

Romák és nem romák múltja, jelene sokkal jobban összefonódik, mint azt az emberek többsége hinné.


| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 |
| 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 |
| 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | aktuális


 
múzeum | interaktív | bolt | hírek | állandó kiállítás | mozi | időszaki kiállítás | fotógaléria