magyar magyar english english
nyitólap  vissza
aktuális kiállítás
korábbi kiállítás

Pesti srácok 1956

 Ötven évvel ezelőtt, 1956 őszén, a magyar nép világtörténelmet írt. Fellázadt a zsarnokság ellen. Harcba szállt az idegen megszállókkal. Egy független és szabad Magyarországért. Akkorra már tűrhetetlenné vált az élet Európának ezen a felén. A kommunista utópia azt ígérte, hogy földi paradicsomot teremt, kizsákmányolásmentes, egyenlőségen alapuló társadalmat, amit azonban megvalósított, az nem volt más, mint egy ázsiai típusú zsarnokság. A szovjetek uralma, a quislingjeik által működtetett totális diktatúra ellen az egész ország fellázadt. Mert tűrhetetlen volt az elnyomás, elviselhetetlen volt a terror, és fojtogatott a szabadság hiánya. (...)

1956 forradalma óriási áldozatokat követelt. A magyar nép, a pesti srácok, halálos sebet ejtettek a kommunizmuson. Olyan sebet, ami azonnal üszkösödni kezdett. Mansfeld Péter, Kósa Ferenc vagy Futó János társainak 1956-ban alig néhány nap jutott. Ahogy jó száz évvel korábban a márciusi ifjakat, Petőfi, Jókai vagy Vasvári társait a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméje fűtötte, ugyanúgy a pesti srácok küzdelme is a szabadságról szólt. A tét a puszta létezés, a gondolkodás és érzés, a lélegzetvétel szabadsága volt. Ők voltak 1956 forradalmának legifjabb hősei. Nem volt mit veszíteniük. Sokuk alig bírta cipelni a puskát. A kamaszok konokságával lázadtak fel a szabadságért, egy félelem és szorongás nélküli életért. (...)

Az 1956-os forradalom, szabadságharc és nemzeti felszabadító háború mindössze két hétig tartott, mégis megrengette a világot. Megroppantotta a II. világháború után létrehozott európai békerendszert. Lerántotta a leplet a szovjet típusú terrorrendszerek rideg valóságáról.

A világ egyszer s mindenkorra kijózanodott a kommunista illúziókból. Mert 1956 után nem lehetett nem tudomásul venni többé, hogy a Szovjetunióban és a fennhatósága alatt álló országokban tűzzel-vassal életben tartott illegitim, korrupt és életképtelen rendszerek valójában népellenes, totális diktatúrák. Többé senki sem áltathatta magát. (...)

Ötven évvel ezelőtt az egész világ Budapestre figyelt. Ökölbe szorított kézzel ültek a rádiókészülékek előtt a jóakaratú emberek Washingtontól Isztambulig, Berlintől Montreálig, Londontól Tallinig, Varsótól Stockholmig, Bécstől Rómáig. Mert ez a szűk két hétbe szorított élet-halál harc mindenki számára nyilvánvalóvá tette a tényt, hogy egy kis nép szabadságharca a nagyhatalmi érdekek, és erőviszonyok alapján kialkudott érdekszférák teremtette realitással szemben nem kaphat esélyt. Megkönnyezték a vérrel borított budapesti utcákról érkezett tudósításokat. Aki tudott segített, aki tehette, befogadta az üldözötteket, támogatta a menekülőket. Voltak, különösen a szovjet megszállás alatt élők között, akik súlyos megtorlást kockáztatva fejezték ki szolidaritásukat a magyar hősökkel. (...)

1956 forradalma és szabadságharca legújabb kori történelmünk legfényesebb lapjai közé tartozik. A pártállami rendszer összeomlása a forradalom bitófára juttatott miniszterelnökének, Nagy Imrének és mártírtársainak ünnepélyes újratemetésén, 1989. június 16-án, mindenki számára nyilvánvalóvá vált. Amint „népfelkeléssé”, illetve „forradalommá” minősült át az, amit több mint harminc éven keresztül „ellenforradalomnak” és „a fasiszta csőcselék lincselési tobzódásának” hazudtak, illetve „sajnálatos eseményekké” tompítottak, abban a pillanatban köddé vált a Kádár-rendszer vérben fogant és a Vörös Hadsereg jelenlétével nyomatékosított legitimitása. (...)

A húszadik századi totális diktatúrákban csak az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mert szembeszállni a mindenhatóvá vált állammal. Mert a bolsevizmussal nem lehetett megbékélni. Mert végső soron a nemzet megmaradásáról és az emberi méltóságról volt szó. Mert nincsenek kis nemzetek. A legerősebb, a leghatalmasabb erővel is muszáj szembefordulni, ha már tűrhetetlen a megalázottság. Mert egy nemzet sorsát azok a pillanatok határozzák meg, amikor nemcsak sodródik a történelem árján, hanem ő maga a történelem.

Akkor, 1956-ban, egy pillanatra Magyarország úgy érezte, talán sikerülni fog. És egy pillanatra sikerült is. Ezekért a pillanatokért érdemes élni. Ezekből a pillanatokból áll össze egy nemzet. Ezekből a nemzetekből áll össze Európa. Ezekből az emlékekből lehet építkezni. Ezekre az eseményekre muszáj emlékezni.

Schmidt Mária
a Terror Háza Múzeum főigazgatója

 

FOTÓK

 


 
múzeum | interaktív | bolt | hírek | állandó kiállítás | mozi | időszaki kiállítás | fotógaléria