magyar magyar english english
nyitólap  vissza
aktuális kiállítás
korábbi kiállítás

Teremszöveg. Magyar tragédia 1944

Az időszaki kiállítás teremszövege


„...zsidók százezreit, akik eddig, bár üldözéseket voltak kénytelenek elszenvedni, de legalább életüket biztonságban tudhatták, most, hogy Hitler csapatai megszállták Magyarországot, kiirtás fenyegeti.„
Roosevelt, az USA elnöke, 1944. március 24.

 

 

Magyar tragédia 1944

 

A magyar zsidóság, Európa egyik legjelentősebb zsidó közössége, 1944–1945-ben a náci megsemmisítő gépezet utolsó áldozatává vált. Alig két hónap alatt – 1944. május 15. és július 10. között – a magyar államigazgatás, a csendőrség és a rendőrség egy részének közreműködésével gettóba zártak, majd, rekordsebességgel, zömmel az auschwitzi megsemmisítő táborba deportáltak mintegy 450 ezer embert, szinte a teljes vidéki zsidóságot. A munkaszolgálat, a deportálások, majd a halálmenetek és a nyilasok budapesti tobzódása során mintegy félmillió ember vesztette életét.  A vészkorszak európai áldozatainak száma megközelíti a 6 milliót.

A magyar zsidók sorsára is a fajelméletet és a zsidók alsóbbrendűségét hirdető Harmadik Birodalom egyre fokozódó térnyerése gyakorolt döntő hatást.  Hitler gazdasági, politikai és diplomáciai sikereivel együtt növekedett a magyar politikai életben és a közvéleményben a német-náci befolyás. 1938. május 29-én megjelent az ún. első zsidótörvény, amely kimondta, hogy a zsidóság részarányát 20%-ra kell korlátozni a szabadfoglalkozású pályákon, valamint a tíz személynél többet foglalkoztató pénzügyi, kereskedelmi és ipari vállalkozásoknál. (1938. XV. tc.) A törvényt nem szavazta meg a magyar parlament több képviselője, és nyilvánosan tiltakozott ellene a keresztény értelmiségiek egy csoportja is.  

1939. május 5-én került sor az országgyűlés által ugyancsak elfogadott második zsidótörvény kihirdetésére. Ez a törvény nagyon szigorúan szabályozta, és nagymértékben korlátozta a zsidók közéleti és gazdasági tevékenységét. A második zsidótörvény rendelkezései miatt nagyszámú szellemi foglalkozású zsidónak került veszélybe munkahelye és megélhetése. (1939. IV. tc.)

A faji alapra helyezkedő úgynevezett harmadik zsidótörvény 1941. augusztus 8-i kihirdetésével összhangban további nagyszámú, nem izraelita vallású személyt minősítettek zsidónak. (Zsidónak számított minden olyan személy, akinek három vagy négy nagyszülője zsidó vallású volt.) A nürnbergi törvényeken alapuló harmadik zsidótörvény megtiltotta a vegyes házasságot, és tiltotta a keresztények és a zsidók közötti nemi érintkezést is. (1941. XV. tc.)

1941 nyarára a zsidóellenes intézkedések a magyar zsidóság helyzetét a politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi élet minden területén rendkívüli mértékben megnehezítették. A magyar hatóságok közreműködésével a németek által megszállt Galíciába toloncoltak 16-18 000 hontalan zsidót, akiket 1941. augusztus végén Kamenyec-Podolszkij mellett az SS-alakulatok és ukrán milicisták kegyetlenül legyilkoltak. A magyar állampolgársággal nem rendelkező, zsidónak minősített polgárok további deportálását keresztény politikusok tiltakozásának hatására leállították. 1942 januárjában magyar csendőrök és katonák a szerb partizánok üldözése közben közel 800 zsidót mészároltak le Bácskában, főleg Újvidéken. A gyilkosságokért felelősöket a magyar katonai vezetés hadbíróság elé állíttatta.

Az 1942. XIV. tc. alapján zsidók és zsidónak minősített személyek csak kisegítő szolgálatot teljesíthettek a honvédségben. Gyakorlatilag hadifogolyként kezelték őket. A Szovjetunió elleni háborúban résztvevő 2. magyar hadsereg alakulataival együtt a mintegy 70 munkaszolgálatos századot is a frontra küldték. A frontra vezényelt munkaszolgálatosok közül sokan estek áldozatul a keretlegények kegyetlenkedéseinek. Sok legyengült munkaszolgálatos halt meg a visszavonulás során is. A mintegy 30 ezres létszámnak csak a töredéke tért vissza.

1942 júliusában a magyar parlament az izraelita vallást bevett felekezetből elismert vallássá minősítette vissza (1942. VIII. tc.), majd fokozatosan további megszorító intézkedéseket is életbe léptettek.

1942. január 20-án, a Berlinhez tartozó Wanseeben tartott konferencián elfogadott határozatok értelmében a németek egyre határozottabban követelték a magyar kormánytól a zsidókérdés „végleges megoldását”: a zsidók sárga csillaggal történő megjelölését, gettóba zárását és deportálását. A fokozódó német nyomás és a kategorikus német követelések ellenére a Kállay Miklós vezette kormány többször is kitért a német kívánságok teljesítése elől, és elutasította a „végleges megoldás” végrehajtását.

1943 során és 1944 elején a Kállay-kormány titokban tárgyalásokat folytatott a nyugati szövetségesekkel a háborúból történő kilépés érdekében. 1943 decemberében hadbírósági eljárás indult azon katonai vezetők ellen, akik 1942 januárjában részt vettek a bácskai szerb- és zsidóellenes atrocitásokban. A németek ezt is a szövetséges hatalmak irányában tett gesztusnak tekintették, és mind türelmetlenebbé, bizalmatlanabbá váltak a magyar politikával szemben.

1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot. A náci katonai jelenlét legtragikusabb következménye az akkori Európa legnagyobb érintetlen zsidó közösségének elpusztítása lett. A Gestapo és a zsidókérdés „megoldására” specializálódott Eichmann-kommandó budapesti megjelenése a magyarországi népirtás szomorú tragédiájának kezdetét jelentette.

Március 22-én bábkormány alakult Sztójay Döme volt berlini nagykövettel az élén. Jaross Andort, az új kormány belügyminiszterét bízták meg a zsidóügyek intézésével, a zsidóellenes intézkedések gyakorlati végrehajtását azonban ténylegesen Baky László és Endre László belügyminisztériumi államtitkárok irányították. Közvetlenül a német bevonulás után zsidók százait, köztük számos ellenzéki politikust tartóztattak le Budapesten és néhány vidéki nagyvárosban.

A zsidó szervezeteket az egész országban feloszlatták. Március 21-én a megszálló németek parancsára Budapesten a zsidóság ügyeinek irányítását egy nyolcfős Központi Zsidó Tanács kezébe adták, melynek élére Stern Samut, a Pesti Izraelita Hitközség vezetőjét állították. Március végére zsidó tanácsok felállítására került sor a nagyobb vidéki városokban is. A megszállás első napjaitól Eichmann és munkatársai arról igyekeztek meggyőzni a Központi Zsidó Tanács tagjait, hogy nem áll szándékukban a magyarországi zsidóság deportálása, és nem kerül sor brutális intézkedésekre sem, feltéve, hogy a német utasításokat maradéktalanul végrehajtják. Mindez hazugságnak bizonyult. Március 31-től kezdődően a Sztójay-kormány  egymás után bocsátotta ki a zsidók életkörülményeit korlátozó rendeleteit. Kizárták őket valamennyi közszolgálati tevékenységből, a legkülönbözőbb foglalkozásokból, bezárták üzleteiket, elkobozták komolyabb értékeiket, autóikat, kerékpárjaikat, rádiójukat és telefonjukat is. Kötelezővé tették a sárga csillag viselését, döntés született a gettók felállításáról és a deportálásról is. A gettósítás végrehajtásával a csendőrséget bízták meg, szoros együttműködésben az addigra megbízható híveik irányítása alá helyezett helyi adminisztratív hatóságokkal.

Az április 26-án közzétett 1540/1944. rendelet értelmében a vidéki zsidóságot gettókba zsúfolták. A gettósítás a keleti határterületeken, Kárpátalján kezdődött.

Május 15-én elkezdődött a vidéki zsidóság vagonokba zsúfolása, koncentrációs táborokba, főként Auschwitzba szállítása. A kárpátaljai akcióval egyidejűleg az ország különböző vidékein ugyancsak gettók felállítására került sor. A nagy zsidó népességgel rendelkező településeken a gettókat a városok külterületein vagy szomszédságában létesítették, többnyire téglagyárakban, raktárépületekben vagy a szabad ég alatt. A gettósítást azonnal követte a zsidók ingóságainak leltározása, és a zsidó tulajdonban lévő lakások, házak zárolása. A gettókba zárt személyeknél csak minimális élelmiszer és ruhanemű maradhatott. Az ideiglenes gettókba összegyűjtött zsidó polgárok helyzetét a túlzsúfoltság és az elemi higiénia hiánya jellemezte. A fogva tartottak közül többen öngyilkosságot követtek el. A deportálások alól csak a munkaszolgálatra rendelt férfiak mentesültek.

A vidéki deportálások több mint 400 000 áldozatot követelő szomorú és tragikus befejeződése után előkészületek történtek a budapesti zsidók deportálására is. Budapesten erre a célra kijelölt, sárga csillagos házakba kellett költözniük a megkülönböztető jel viselésére kötelezetteknek.

1944 májusában a felelős budapesti személyiségekhez is eljutottak az ún. „auschwitzi jegyzőkönyvek”, amelyekből bizonyossá vált, hogy a németek gázkamrákban tömegesen gyilkolják le a zsidó foglyokat. Ekkorra már számosan tiltakoztak Horthy Miklós kormányzónál a deportálások miatt. Többek között Roosevelt amerikai elnök, XII. Pius pápa, a Nemzetközi Vöröskereszt vezetői, a Budapestre delegált követek, a magyar egyházak képviselői, így Serédi Jusztinián hercegprímás és Ravasz László református püspök is sürgette a deportálások beszüntetését.

A jegyzőkönyvek ismeretében, szűkebb környezete tanácsára és mindezen tiltakozások eredményeképp Horthy kormányzó július 6-án elrendelte a további deportálások leállítását. A kormányzó döntését követően a budapesti zsidóság egyelőre megmenekült. Sőt, ezzel a döntéssel párhuzamosan Bakyt és Endrét, a „zsidótalanítás” fő felelőseit felmentették beosztásukból. A semleges államok (Svédország, Svájc, Spanyolország, Portugália) több ezer fővárosi zsidót fogadtak oltalmukba, s láttak el a deportálás alól mentességet biztosító iratokkal, az ún. védlevelekkel (Schutzbrief).

Október 15-én a budapesti zsidók sorsa tragikusra fordult. Horthy kormányzó sikertelen kiugrási kísérlete után a nácik Szálasi Ferenc „nemzetvezetőt” segítették hatalomra. A nyilasok azonnal rendeletet adtak ki arról, hogy a zsidók vagyona a nemzet vagyonaként az államra száll át. Eichmann, akinek augusztus 24-én távoznia kellett Magyarországról (miután Horthy rendelete ellenére sikerült deportáltatnia a kistarcsai tábor másfélezer foglyát), október 17-én újra visszatért Budapestre, és haladéktalanul megkezdte a fővárosi zsidók deportálásának előkészítését. A deportálás kezdő lépéseként Budapest férfi zsidó népességét – 16 és 60 év között – néhány nappal a nyilas hatalomátvétel után fővárosi erődítési munkára rendelték. 1944. október végén és november első felében mintegy 50 000 zsidót, férfit és nőt meneteltettek a nyugati határra, erődítési munkálatokra. Ezekben a „halálmenetekben” sokan haltak meg a nélkülözések és a brutális bánásmód miatt. A Magyarországra delegált diplomáciai testületek tagjai igyekeztek nyomást gyakorolni a Szálasi-kormányra. A szerencsésebbeket, főként azokat, akik igazi vagy hamis menlevéllel rendelkeztek, az úgynevezett nemzetközi gettóban helyezték el. A többieket a „közünséges” gettóba zárták. A nyilas hatalomátvételtől a pesti gettó felszabadításáig a főváros zsidó népességéből több tízezren vesztették életüket a halálmenetekben, kényszertranszportokban, a nyilas csoportok által elkövetett tömeggyilkosságokban, valamint a járványok, az éhezés és a hideg következtében. Budapest ostroma alatt sokukat a Dunába lőtték. Budapest polgárai és a keresztény egyházak több tízezer üldözöttnek adtak menedéket.

A pesti gettó 1945. január 18-án szabadult fel. 1945. február 13-án a szovjet csapatok elfoglalták Budapestet. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány által 1945 tavaszán kihirdetett 200/1945. sz. kormányrendelet hatályon kívül helyezte a korábban elfogadott diszkriminatív rendeleteket és a szégyenteljes zsidótörvényeket.


 

A teremben elhelyezett feliratok: 

 

„önként, kéjjel ölt” (Radnóti Miklós: Töredék

 

„A horogkereszttel szemben áll az egyszerű kereszt.”
(Márai Sándor: A katholikus front; In. Újság, 1933. június 25.) 


Embermentők a vészkorszakban - fotómontázs 


Raoul Wallenberg (1912–?) svéd diplomata
Varga Béla (1903–1995) balatonboglári plébános, országgyűlési képviselő, 1946–47-ben a nemzetgyűlés elnöke
Uhl Antal (1902–1982) párizsi magyar lelkész
Sztéhló Gábor (1909–1974) evangélikus lelkész
Slachta Margit (1884–1974) apáca, politikus
Éliás József (1914–1995) református lelkész
Pór József (1883–1964) bonyhádi apátplébános
Pintér Sándor (1910–1987) balatonalmádi plébános
báró Apor Vilmos (1892–1945) győri megyéspüspök 


A Világ Igazai (életmentők)
 


A világ igazainak névsorát a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet bocsátotta rendelkezésünkre.

 

Tovább a kiállítás weboldalára!


 
múzeum | interaktív | bolt | hírek | állandó kiállítás | mozi | időszaki kiállítás | fotógaléria