magyar magyar english english
nyitólap  vissza
aktuális kiállítás
korábbi kiállítás

Teremszöveg - Márton Áron emlékkiállítás

„Az igazság védelmében
és a szeretet szolgálatában
az üldöztetés és a börtön
nem szégyen, hanem dicsőség.”
 

 

Márton Áron

(1896 Csíkszentdomokos – 1980 Gyulafehérvár)

 

Csíkszentdomokos az Olt folyó völgyében, a Keleti-Kárpátok alatt helyezkedik el. 1920-ban csatolták Romániához. Innen, a Székelyföld mélyen vallásos közösségéből származott Áron püspök. Földműves szülők harmadik gyermeke volt. Iskoláit is Csíkföldön, szülőfalujában, Csíksomlyóban, Csíkszeredán, majd Gyulafehérvárott végezte. Alighogy leérettségizett, behívták katonának. Három fronton szolgált, négyszer sebesült. Közlegényként vonult be, hadnagyként szerelt le. 1919 áprilisában román fogságba esett. Rövid időre a brassói Fellegvárban raboskodott.

A nyári szünidőkben kispapként is mindig együtt aratott szüleivel. „Reverendában, vállán a kaszával nem szégyellte végigmenni a falun” – büszkélkedett az apja. 1924-ben szentelte pappá Mailáth püspök. Lelkipásztor, tanító, kulturális egyesületek, folyóiratok szervezője, vezetője volt több mint egy évtizeden keresztül.

1938 karácsonyán XI. Pius pápa Márton Áront nevezte ki Erdély püspökévé. Püspöki beiktatásán az Erdélyben élő népek és vallások kölcsönös elfogadása és megbecsülése mellett tett hitet.

„Erdély földjén három nyelven beszélnek és hat-hét féle szertartás szerint imádják Istent… Ígérem, hogy ezekkel a történelmi adottságokkal számot vetek.”  1940-ben, a második bécsi döntés után egyházmegyéje kettészakadt. Ő kisebbségi sorban, hívei mellett maradt Gyulafehérvárott, de gondja volt egyházmegyéjének Magyarországra került híveire is. 1944-ben épp akkor érkezett Kolozsvárra, amikor a megszállt Magyarországon már megkezdődött a sárga csillaggal megjelölt, zsidónak minősített magyar állampolgárok gyűjtőtáborokba hurcolása, majd munka-, illetve megsemmisítő táborokba szállítása. Áron püspök május 18-án papokat szentelt a kolozsvári Szent Mihály templomban. Az összegyűlt tömeg előtt felemelte a szavát a faji megkülönböztetés és a zsidóüldözések ellen. Híveit az üldözöttek mentésére kérte, és levélben szólította fel a magyar kormányt a deportálások azonnali beszüntetésére.

„Emberi, keresztény és magyar kötelességemnek tartom, hogy visszaindulásom előtt az illetékes hatósági tényezőket szeretettel és Isten nevében kérjem, hogy az embertelenségeket akadályozzák meg, vagy ha erre nem képesek, ne működjenek több ezer ember elpusztítására irányuló cselekményben közre.” (1944. május 22.)

Márton Áron a vesztett háború után az igazságosabb békében reménykedő, üldözött erdélyi magyarság ügyének szószólójává vált. „Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk. Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat, még akkor is, ha ez másoknak nem tetszik.” Márton Áron kemény ellenállást tanúsított a kommunista román kormány intézkedéseivel szemben. Kiállt görög katolikus testvérei mellett, és még a papságnak juttatott államsegélyről is lemondott, hogy ne kelljen alávetnie magát a hatalom zsarolásának. 1949-re személye egyre terhesebbé vált a kommunista terrorrendszer számára. A katolikus egyház jogállásáról folytatandó tárgyalások ürügyén a román kultuszminiszter Márton Áront 1949. június 21-én Bukarestbe rendelte. A politikai rendőrség útközben tőrbe csalta és letartóztatta. Hadbíróság elé állították. Hazaárulással és államellenes összeesküvéssel vádolták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Sanyarú körülmények között, föld alatti pincékben, vasra verve tartották sokáig.

„A leghatározottabban kijelentem, hogy semmiféle összeesküvésben, vagy kormányellenes szervezkedésben nem vettem részt… Ami a másik vádpontot illeti, amely szerint a békeszerződések tárgyalása alkalmával indítványoztam egy olyan határ-megállapodást, amely lehetővé tenné több mint egymillió Romániában élő magyar testvérem visszatérését a magyar nyelvközösségbe, az megfelel a valóságnak, és ezért vállalom a felelősséget. Sőt, kérem a bíróságot, vegye tekintetbe, hogy én voltam a kezdeményező és mindenért engem terhel a felelősség.” (1951. július.) 1954-ben Bukarest kilátásba helyezte, hogy szabadlábra helyezi a püspököt. Márton Áron azonban szabadsága fejében semmiféle engedményre nem volt hajlandó. Végül mégis kiengedték. 1955 tavaszán vette át újra egyházmegyéje irányítását. Két év elteltével azonban újra tűrhetetlenné vált a hatalom számára. Ezúttal házi őrizetbe helyezték. Püspöki palotája minden zugát lehallgató készülékekkel hálózták be. Minden mozdulatát számon tartották. Házőrző kutyáit rendszeresen megmérgezték. Az is előfordult, hogy rálőttek, de a golyó szerencsére célt tévesztett. Ő maga soha nem szegte meg a háziőrizetet. A hatóságok többször ajánlottak kompromisszumot, szabtak árat szabadságának. Ő azonban minden alkut visszautasított. „Isten törvényeiben, s az egyház ügyeiben alkudozást nem ismerek” – mondta.

Vasárnapról vasárnapra találkozott híveivel, akik az egyházmegye minden részéből eljöttek, hogy lássák és hallják. Bátorító szavai biztatást jelentettek a terrorizált, bizalmatlan és csüggedt embereknek.

Palotafogságából 1967-ben szabadult. 1970-ben, 1971-ben és 1974-ben is eljutott Rómába, ahol VI. Pál pápa fogadta. A püspöki szinóduson a sokszor megpróbált püspök élete tapasztalatát így összegezte. A jó pásztor feladata az, „hogy szavát felemelje, amikor az igazságot, vagy az emberi személyiség méltóságát és alapvető jogait támadás éri”. Súlyos betegen is ellátta hivatalát. Székesegyházának búcsú ünnepén, 1980. szeptember 29-én halt meg. Híveit arra kérte, helyezzenek egy fenyőágat sírjára.

A mártírok vére valóban magvetés.


 
múzeum | interaktív | bolt | hírek | állandó kiállítás | mozi | időszaki kiállítás | fotógaléria