magyar magyar english english
nyitólap  vissza
aktuális kiállítás
korábbi kiállítás

Teremszöveg - Raoul Wallenberg

Raoul Wallenberg – ember az embertelenségben

 

„Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –
talán most senki sincs.”
Radnóti Miklós

 

Két hátizsákkal, egy kabáttal és egy revolverrel felszerelkezve érkezett Budapestre 1944. július 9-én Raoul Wallenberg, hogy bekapcsolódjon a deportálásra szánt budapesti zsidók mentésébe. Mit tehet egyetlen ember a fél Európát leigázó agresszív náci gépezet és a szolgálatába állított magyar katonai és rendőri apparátus ellenében? Mindent. Embereket menthet meg.

Raoul Wallenberg 1912-ben született, előkelő és gazdag svéd családban. Bejárta a fél világot: Törökországot, Olaszországot, Dél-Afrikát, Palesztinát és az Egyesült Államokat, ahol építészmérnöknek készült. Később mégis üzletember lett. A magyar származású dr. Lauer Kálmán export-import vállalkozásához csatlakozott. A háborúban álló és a németek által megszállt Európában Wallenberg utazott cége képviseletében. Üzleti útjai során Budapesten is megfordult.

1944 tavaszától, Magyarország náci megszállását követően egyre szorongatóbb hírek jutottak ki a világba a magyarországi zsidóság tragédiájáról. A legkülönbözőbb erők: a svéd külügyminisztérium, az Egyesült Államok stockholmi nagykövete és a háborús menekültek megsegítésével foglalkozó amerikai kormányszervezet, a War Refugee Board megbízásából végül is – Lauer javaslatára – Wallenberget jelölték ki a budapesti mentőtevékenység megszervezésére. Az akció pénzügyi fedezetéről az előbbiek mellett az amerikai zsidó jótékonysági intézmények, elsősorban a JOINT gondoskodott.

Az akkor 31 éves Wallenberg azonnal vállalkozott erre a nagyon is veszélyes feladatra. Szabad elhatározásából, a jó ügybe vetett feltétlen hittel és nagy önbizalommal készült küldetésére. Fél évet, a magyar történelem talán legtragikusabb hat hónapját töltötte a Svéd Nagykövetség másodtitkáraként, a svéd követség humanitárius akciójának vezetőjeként.

Budapesten az életben maradásukért az idő múlásával versenyt futó zsidóság küzdelmeiben osztozott. A diplomáciai érintkezés szokásos formáit meghaladó módon küzdött a megsemmisítésre szántak életének megóvásáért. Ha kellett, megvesztegetéssel, fenyegetéssel, ha elegendő volt, szép szóval és ígéretekkel csikarta ki a rábízottak, a benne bízók szabadon bocsátását, életének megkímélését. Ott volt a pályaudvarokon és Hegyeshalomnál, ott volt a védett házakban és a gettóban. Mindenhol ott volt, ahol segíteni kellett. És a reménytelen helyzetek, a segítségre szorulók száma mérhetetlenül nagy volt azokban a hónapokban. Egyedül, egy szál felöltőben szállt szembe az egyenruhás, állig felfegyverzett náci és nyilas gyilkosokkal. Határozott fellépése és egyéniségének kisugárzása feledtette ellenségeivel, hogy ő is ugyanolyan védtelen és kiszolgáltatott, akár védencei.

Hány embert mentett meg Wallenberg budapesti küldetése alatt? Vannak, akik néhány ezerről, egyesek egyenesen százezerről beszélnek. A svéd humanitárius akció 1945. január 16-i kimutatása szerint a svéd védelem mintegy ötven épületre és nyolcezer személyre terjedt ki. Wallenberg budapesti missziójának eredményét azonban nem szabad a megmentettek számának meghatározására redukálni. Feladatát ő maga is elsősorban abban látta, hogy a zsidók megbénult önvédelmi ösztönét új életre keltse. 1944. július 29-i jelentésében írta: „Valamilyen módon a legtöbb zsidót fel kell rázni a saját sorsával szemben tanúsított apátiából. Ki kell irtani körükben azt az érzést, hogy el vannak felejtve. A svéd  király üzenete ebben az irányban igen hasznos volt. Már maga az az egyszerű tény, hogy a svájci és a svéd követség fogadta a zsidókat, meghallgatta és regisztrálta őket, felélénkítette nemcsak az érdekelteket, de azokat is, akik készek voltak segíteni.”

A nyilas rémuralom alatti megfeszített mentőmunka közepette Wallenberg a jövőre, a háború utáni viszonyokra is gondolt. Elképzeléseit írásba foglalta: „A Magyarországon beállott fordulatnál én és a munkatársaim elhatároztuk, hogy a svéd követség által vezetett humanitárius akcióból kiválunk, és egy rendkívül aktív, igen mozgékony és átfogóan gyorsan dolgozó magánszervezetet létesítünk… Ez nem tisztán emberbaráti, hanem gazdasági szervezet is lenne.”

Tervezetét, amely az újjáépítés feladataiba való bekapcsolódásának részleteit tartalmazta, magával vitte azon a bizonyos 1945. január 17-i napon, amikor Pest náci megszállás alóli felszabadítása után egy szovjet tiszt és két szovjet katona kíséretében munkatársai utoljára látták. Wallenberg Debrecenbe igyekezett, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormánnyal, és a szovjet főparancsnoksággal az ország reorganizációs feladatairól tárgyaljon. „Nem tudom, vendég vagyok-e vagy fogoly” – mondta, mielőtt végleg elköszönt.

Debrecenbe nem érkezett meg, és nem tért haza szeretteihez sem. További sorsa a mai napig tisztázatlan, a legendák ködébe vész.

Azok számára, akik Budapesten a közösen átélt borzalmak közepette ismerték és tanulták meg tisztelni, hihetetlennek tűnt, hogy Wallenberg, újkori mítoszok hőse szovjet fogságba került. A szovjet kormány Wallenberg sorsával kapcsolatban két nyilatkozatot tett közzé. Visinszkij helyettes külügyminiszter 1947. augusztus 18-án az alábbiakat válaszolta arra a Sztálinhoz intézett kérvényre, melyben több mint egymillió svéd állampolgár kérte Wallenberg hazabocsátását: „Raoul Wallenberg nincs a Szovjetunió területén. Igaz, hogy a Szovjetunió külügyminisztériuma 1945. január 14-én kapott egy rövid értesítést … hogy Wallenbergre a Benczur utcában ráakadtak… Azt a szovjet tisztet, aki Wallenbergről a fenti közlést tette, többé nem lehetett feltalálni… Fel kell tételezni, hogy Wallenberg a budapesti harcok folyamán életét vesztette, vagy pedig Szálasi hívei foglyul ejtették.”

Sztálin halála után a moszkvai svéd nagykövet hivatalos megkeresésére Andrej Gromiko külügyminiszter 1957. február 6-án az alábbi tájékoztatást adta: „Raoul Wallenberg 1947. július 17-én a moszkvai Lubjanka börtönben szívelégtelenség következtében életét vesztette… Wallenberg bebörtönzése és a személyével kapcsolatos hamis információk, melyeket az évek során a biztonsági szolgálat felelős beosztású személyei a Külügyminisztériummal közöltek, Abakumov bűnös tevékenységének következményei voltak. Abakumovot, mivel tettei a szovjet törvényekbe ütköztek, s mivel ezekkel súlyos károkat okozott a Szovjetuniónak, a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának ítélete alapján kivégezték. A szovjet kormány ezúton fejezi ki őszinte sajnálatát a történtek miatt, és őszinte együttérzését a svéd kormánynak, valamint Raoul Wallenberg hozzátartozóinak.”

Wallenberg családja, barátai és csodálói a mai napig nem törődtek bele halálába. Alakja újra és újra felbukkan a gulag valamelyik lágerében, a Szovjetunió valamelyik börtönében. Mindig van valaki, aki látta, beszélt olyannal vagy hallott olyanról, aki találkozott vele.

Raoul Wallenberg idén lenne kilencvenkét éves, de számunkra kortalan marad. Fiatal, törékeny alakja tovább él mindannyiunk szívében.  


 
múzeum | interaktív | bolt | hírek | állandó kiállítás | mozi | időszaki kiállítás | fotógaléria