magyar magyar english english
nyitólap  vissza
aktuális kiállítás
korábbi kiállítás

Teremszöveg - Shoah

Szerző:



SHOAH (1985)

 

Claude Lanzmann 1974-ben kezdett filmjén dolgozni. Az anyaggyűjtés, a szemtanúk és túlélők felkutatása, a forgatás és az utómunkák több mint tíz évig tartottak. A tizennégy országban felvett, több mint 300 órányi anyagból Lanzmann öt év alatt vágta össze a végleges, 570 percnyi alkotást.


A SHOAH hangok és arcok egymást váltogató hosszú sora: túlélők és a halálgyárak működtetői, megindult és még mindig ellenszenvvel átitatott szemtanúk emlékeznek vissza a riporter szerepét is betöltő Lanzmann kamerája előtt.


Lanzmann filmjében egyetlen másodperc archív felvételt sem használ. Képei a jelen állapotokat rögzítik: földutak, zöld gyep, sínek, vonatok, pályaudvarok - így néz ki ma, ami akkor a borzalmak helyszíne volt. Lanzmann nem akarta a kollektív emlékezet tárgyi anyagainak felhasználásával megidézni, felidéztetni az eseményeket. Ahogy egy interjújában mondta, Klee-t idézve: a művészet nem reprodukálja a láthatót, hanem láthatóvá teszi.


Lanzmann szerint a Holokauszt története képekben nem megmutatható, nem csak azért, mert olyan autentikus filmes képanyag, amely nem a már felszabadított vagy kiürített táborokban készült, nem áll rendelkezésre. Az alkotó a SHOAH készítése idején látott egy egyperces némafilmet, amelyet egy német tiszt készített, és amely kivégzett zsidókat mutat. Ahogy Lanzmann mondta: ˝ezek képzelet nélküli képek˝. A SHOAH, amely hangok, arcok és jelen idejű képek keverékéből összefűzött oral history, nagyobb, átütőbb erővel mutatja be a Holokauszt történetét, azt a történetet, amely képileg nem látható, nem láttatható, csak a gondolkodásban van és lehet jelen. 


CLAUDE LANZMANN

 

1925. november 27-én született Párizsban. 1943-ban az ellenállás egyik szervezője volt a Blaise Pascal középiskolában, Clermont-Ferrand-ban. Részt vett a titokban szervezett városi összecsapásokban, majd csatlakozott a ˝maquis˝ ellenállási mozgalomhoz az Auvergne-térségben.


Számos kitüntetés és cím viselője: Médaille de La Resistance avec Rosette; Légion d´Honneur (Francia Becsületrend); Ordre National du Mérite (Francia Nemzeti Érdemérem); a jeruzsálemi Héber Egyetemtől a Doctor Philosophiae Honoris Causa címet kapta.


Irodalom szakos egyetemi diplomájának és filozófia szakos másoddiplomájának a megszerzése után Claude Lanzmann a berlini blokád idején (1948-1949) a filozófia és az irodalom lektoraként dolgozott a berlini Freie Universitäten. 1952-ben ismerkedett meg Jean-Paul Sartre-ral és Simone de Beauvoirral. A hozzájuk fűződő viszonyával vette kezdetét egész életen át tartó kapcsolata a híres magazinnal, a Les Temps Modernes-nel, amelynek jelenleg az igazgatója. 1970-ig a Les Temps Modernes mellett a zsurnalisztikára is szakított időt: számtalan cikket és újszerű riportot készített, miközben úgy maradt hű mind Izrael (ahol először 1952-ben járt) iránti lojalitásához, mind a gyarmatosítást elítélő állásfoglalásához, hogy nem keveredett ellentmondásokba. A ˝Manifesto of the 121˝ egyik énekese volt - ez az együttes hívta fel a világ figyelmét az algériai elnyomásra, és polgári engedetlenségre szólított fel. Mivel Lanzmann egyike volt annak a tíz fős csoportnak, akik ellen vádat emeltek a Manifesto kihirdetéséért, nekilátott egy olyan Les Temps Modernes-különszám elkészítéséhez, amely kizárólag az arab-izraeli konfliktussal foglalkozott. Az eredmény egy több mint ezer oldalas kötet lett, amelyben az arabok és az izraeliek először fejtették ki a véleményüket közösen, és amely azóta is hiteles kézikönyvnek számít.


1970-ben Claude Lanzmann felhagyott az újságírással és filmek forgatásába kezdett. Elkészítette az ISRAEL WHY c. filmét, részben magyarázatképpen azon korábbi bajtársai számára, akik szintén részt vettek a gyarmatosítás elleni küzdelemben, ám akiket túlságosan kötöttek a nyelvi és más attitűdök, így nem értették: az, aki Algéria függetlenségéért kampányolt, hogyan támogathatja Izrael fennmaradását. Az ISRAEL WHY valóságosan mutatta be Izraelt, elkerülte azt, hogy mindent feketének vagy fehérnek láttasson, és a kritika hangos helyeslését váltotta ki, valamint jelentős nézőközönséget is vonzott. Amikor 1973-ban vászonra került, az Izraelről valaha készített legjobb filmnek nevezték. A bemutatót az Egyesült Államokban tartották, a New York Film Fesztiválon, 1973. október 7-én, néhány órával a Yom Kippur háború kitörése után.


Claude Lanzmann 1974 nyarán kezdett el dolgozni a SHOAH c. filmen. A film elkészítése tizenegy éven keresztül minden idejét igénybe vette. A film 1985-ös forgalomba kerülését sokan tartották jelentős eseménynek, mind történetileg, mind cinematográfiailag. Megjelenése óta a film hatása folyamatosan nő, amit jól mutat a vele foglalkozó sok ezer újságcikk, tanulmány, könyv és egyetemi szeminárium. A SHOAH-nak számtalan dicséretben volt része, és jónéhány fesztiválon nyert díjakat. Az ISRAEL WHY és a SHOAH után a TSAHAL volt Claude Lanzmann trilógiájának harmadik és egyben befejező darabja, amelynek témája a kezdetek óta foglalkoztatta.
 
UN VIVANT QUI PASSE c. negyedik alkotását 1997-ben hozták forgalomba. Claude Lanzmann ezt a kivételesen összetett és erőteljes dokumentumfilmet egy 1979-ben, a  SHOAH forgatása közben Maurice Rossel-lel készített interjúra építette fel. Rossel svájci katonatisztet a második világháború idején Berlinbe küldték a Nemzetközi Vöröskereszt (NV) képviselőjeként. Az ilyen képviselők fő feladata a hadifogoly-táborok felkeresése, a Genovai Konvenció betartásának a szavatolása, valamint a csomagok kézbesítésének a biztosítása volt. Ám Maurice Rossel volt az egyetlen olyan NV-képviselő, aki felkereste Auschwitz-ot 1943-ban... Akkor, amikor a tábor, mint haláltábor maximális hatásfokon működött, Rossel is csupán udvariasan elbeszélgetett a tábor parancsnokával. 1944-ben Maurice Rossel vezette azt az NV-delegációt is, amely a theresienstadti ´kirakatgettót´ tekintette meg. A látogatása időtartamára a gettót külön felkészítő, így őt az orránál fogva vezető nácik, valamint saját előítéletei hatására Rossel a vizsgálat után egy rózsás jelentést készített, arról tévén tanúbizonyságot, hogy még csak véletlenül sem szúrtak szemet neki az ijesztő theresienstadti életkörülmények.


Claude Lanzmann SOBIBOR, 1943. OKTÓBER 14., 16 :00 c. utolsó filmje a 2001-es Cannes-i Filmfesztiválon a hivatalos ´francia válogatás´-ban szerepelt. Ez az alkotás, melyet nagyon jól fogadott a nemzetközi kritika, azóta bejárta az egész világot, egyik filmfesztivál után a másikon tűnik fel (New York, Boston, Melbourne, Sydney, Jeruzsálem, Berlin, Rotterdam, Göteborg, stb.). A film először Párizsban volt látható, 2001 októberében, eljutott Franciaország számos városába, valamint látható volt és lesz jónéhány helyen külföldön is. A SOBIBOR, 1943. OKTÓBER 14., 16 :00 c. filmet, amely egy megsemmisítő táborban kitört felkelés történetét beszéli el, sokan ´hitchcocki´-nak nevezték - a Les Cahiers du Cinéma egyenesen ˝az akciófilmek kvintesszenciájának˝-, és sok kritikus Charles Chaplin nagyszerű Diktátorához, valamint Ernst Lubitch Lenni vagy nem lenni c. alkotásához hasonlította. 

 

További filmjei: ISRAEL WHY (1973), SHOAH (1985), TSAHAL (1994), UN VIVANT QUI PASSE (1997), SOBIBOR, 1943. OKTÓBER 14., 16:00  (2001)  

Tovább a kiállítás weboldalára!


 
múzeum | interaktív | bolt | hírek | állandó kiállítás | mozi | időszaki kiállítás | fotógaléria